MALINOWSKI, Bronislaw

BRONISLAW MALINOWSKI (1884-1942)

Élete és munkássága:
- Malinowski a nagy terepkutatók egyike
- Naplóját halála után adták ki
- Krakkóban született és nevelkedett művelt nemesi családban. Apja egyetmi professzor volt, ismert szláv filozófus
- 1908-ban a krakkói egyetemen matematikából és természettudományokból doktorált
- Érdeklődött a néplélektan iránt, Wundt munkáit olvasta
- Akkoriban Anglia volt az antropológia központja, ezért Malinowski 1910-ben Londonban folytatta tanulmányait, 1916-ban a természettudományok doktora címet szerezte meg

Művei:

- A család az ausztrál őslakók között (1913)
- A mailu pápuák (1915)
- Az emberi házasság története (2 finn társadalomtudóssal együtt)
- Első angolul publikált könyve: gazdasági antropológiáról

1914-ben terepmunkát végzett Új-Guineában. Több hónapot töltött a mailuknál. Majd a Trobriand-szigeten maradt. Az I. világháború kitörésekor a szigeten tartózkodott, ottlétét engedélyezték, így még 2 évig végezte a terepmunkát. Sok munkája ebből az időből származik:
- A Nyugati Pacifikum arogautái (1922)
- Bűn és büntetés a primitív társadalomban (1926)
- A vademberek nemi élete (1929)
- Koralkertek és mágiájuk (1935)
1918-ban visszatért Ausztráliába, kis ideig Melbourne-ben élt, ahol elvette Elise Massaut, az egyetem kémiaprofesszorának lányát. Európába visszatérve tüdőbaja kiújult, ezért 1 évet Tenerifén töltött. 1921-ben kezdett el tanítani a Londoni Egyetem szociológia szakán. - 1924-ben a szociálantropológia docense, 1927-ben az antropológia professzora lett. Hatására a terepmunka mércéje magasabbra került. Sokat utazott külföldön, előadásokat tartott Genfben, Bécsben, Rómában, Oslóban, a nyarakat pedig Dél-Tirolban töltötte. 1926-ban Amerikában a Kaliforniai Egyetemen tartott előadást, de közben meglátogatta a pueblo indiánokat is. Ezután még kétszer visszahívták az egyetemre, ahol végül DSc címet szerzett. Élete utolsó éveit beárnyékolta felesége betegsége (aki 1935-ben meghalt), valamint saját egészségi állapota, ami soha nem volt igazán jó.
A II. világháború kitörése előtt Amerikába ment gyógykezelésre, majd ott is maradt. 1940-ben vendégprofesszor lett a Yale Egyetemen. Másodszor is megházasodott, egy művészt vett el, Valetta Swant. Nyáron az Oaxaca állambeli zapoték indián parasztok piacozási rendszereit tanulmányozta. 1942-ben nyilvános rendes egyetemi tanárrá nevezték ki a Yale egyetemen, egy ilyen előadás közben hunyt el.


Malinowski minden idők legnagyobb terepkutatója volt.
Az általa felállított terepmunka eszmény jóval túlmegy Boas-én. Malinowski megtanulta a trobriandiak nyelvét, közöttük élt és adatait az ő nyelvükön jegyezte fel. Malinowski az antropológia funkcionalizmus egyik megalapítója (másik Radcliffe Brown). Funkcionalizmusa biológiai és pszichológiai irányultságú. A funkcionalizmust úgy értelmezte, mint az egyéni szükségletek átalakulását másodlagos társadalmi szükségletekké.

Malinowski funkcionalizmusa azon alapul, amit az ember hét alapvető szükségletének tekint:
- táplálkozás
- reprodukció
- testi kényelem
- biztonság
- pihenés
- mozgás
- növekedés
↓
Minden társadalmi intézmény egy szükségletet elégít ki, akárcsak minden kulturális elem.
Malinowski a kultúrát eszköznek tekinti, amely az emberi lények szükségleteire ad választ a bármiféle adaptáció felett álló módon.
Malinowski egy speciális társadalmi jelenséget „intézménynek’ nevez.
↓
Egy cél érdekében egyesült és megszervezett emberek csoportja. Birtokukban van egy irányelv vagy magyarázat, valamint a technika, amellyel e célt el tudják érni, vagy legalábbis arra törekedni.

MALINOWSKI ÍRÁSA:
A csoport és az egyén a funkcionális elemzésben
Személyiség, szervezet, kultúra

Csoport = egyének gyülekezete
Ezért empirikus igazság, hogy a terepmunka és az elmélet, a megfigyelés és az elemzés sprán az „egyén”, a csoport és egymástól való kölcsönös függésük lesz a vezérmotívum, ami végigkíséri a kutatást.

Funkcionalista megközelítésmód: A kulturális jelenségek totalitását az ember és a társadalom elemzéséhez nélkülözhetetlen szükséges háttérnek tekinti.

A funkcionalizmus más szociobiológiai elméletektől az egyénről alkotott képében és fogalmában különbözik. A kutató a mentális folyamatoknak nem pusztán emocionális és intellektuális oldalaira figyel, hanem amellett érvel, hogy az embert teljes biológiai realitásában kell bevonnunk kulturális elemzésünkbe. A testi szükségleteket, a környezeti hatásokat és az azokra adott válaszokat egymás mellett kell tanulmányoznunk.

A terepkutató az embereket egy adott természeti és mesterséges környezet keretei között tevékenykedve figyeli meg, amely hatással van rájuk és amelyet egymással együttműködve átalakítanak.
A társadalmi kötődések hálózatát technikai, jogi, szokásbeli és erkölcsi irányelvek és kódok határozzák meg, amelynek az egyes egyének különbözőképp vannak alávetve és amelyek a csoportot egységes egésszé integrálják.

Mivel minden szabályt, minden törzsi hagyományt szavakkal fejeznek ki, a társadalomszervezet megértésének részét képezi a jelképrendszer és a nyelv.


Az individuális organizmus a kultúra körülményei között
Az emberi organizmus elsődleges, biológiai szükségletei nem elégítődnek ki természetes módon az emberi organizmus és a természeti környezet közvetlen kapcsolata révén. Nemcsak egyén függ a csoporttól, hanem a csoport és annak minden tagja függ az anyagi eszköztár fejlődésétől.

Az egyén alapvető szükségletei:
1., Táplálkozás (anyagcsere: élelem és oxigén ellátása, az étkezés egyéb körülményei
2., Szaporodás: testi és lelki vágyak kielégítése, fajfenntartás
3., Testi kényelem: hőmérséklet, hajlék (pihenés, alvás)
4., Biztonság: természeti jelenségek, ellenségek (ember, állat)
5., Relaxáció: nappali munka – éjszakai pihenés ritmusa, testgyakorlás, pihenési – tevékenységi periódusok váltakozása
6., Mozgás: izom- és idegrendszer rendszeres használata
7., Növekedés: Az emberi organizmus növekedése kulturálisan irányított és meghatározása a csecsemőkortól az érett korig újra és újra megtörténik.
↓
Ha ezek közül a szükségletek közül bármelyik kielégítetlen marad, az összhang ideiglenesen felbomlik. Ezek súlyosabb esetei betegséget is okozhatnak.
Az alapvető szükségletek, vágyak, ösztönök és emóciók formájában fejeződnek ki, amelyek arra késztetik az embert, hogy mindegyik szükségletet kielégítse.

Amikor azt vizsgáljuk, hogy a testi szükségleteket a kultúra körülményei között hogyan elégítik ki, a testi szükségletekre adott közvetlen válaszrendszereket találunk. Ezek teljes mértékben a csoporttól való függést jelentik. E kulturális válaszok során z emberek nemcsak egymással működnek együtt, hanem az előző generációktól öröklött javak (eredmények, találmányok, eszközök, elméletek) révén is.

A kultúra instrumentális imperatívuszai:
Az egyéni organizmus biológiai szükségleteit minden kultúrában ki kell elégíteni. Ezekre a szükségletekre kulturális válaszokat kapunk.
Táplálkozás → Élelmezés
Szaporodás → Házasság, család
Testi kényelem → Hajlék, öltözet
Biztonság → Oltalom és védelem
Relaxáció → Játékrendszerek, éjszakai nyugalom
Mozgás → Tevékenységek, kommunikációs rendszerek
Növekedés → Neveltetés és tanulás

A kultúra egy instrumentális realitás, amely az ember számára lehetővé teszi, hogy kielégítse biológiai szükségleteit, mégpedig együttműködés révén, egy átalakított és igényeihez igazított környezetben. Az emberi szervezet e folyamat során módosul, hozzáidomul a kultúra által nyújtott szituációhoz. Elengedhetetlennek tűnik a közösségi tevékenység konkrét csoportba – intézménybe – való szerveződése.

Intézmény = Az emberi tevékenységek különböző csoportokba szerveződése.
- univerzális forma, pl. család, nemzetség, törzs, korcsoport, társulás (klub, titkos társaság)
- foglalkozási csoport, pl. mesterség szerinti vagy gazdasági
- hierarchikus státus csoport, pl. egyház- rang- , gazdaság- vagy hatalom szerint

Az ilyen szervezett csoportokat, amelyek meghatározott célú tevékenységgel kapcsolatosak, és amelyeket különös vonatkozás egyesít arra a környezetre és anyagi apparátusra nézve, amely fölött hatalommal bírnak, intézményeknek nevezzük.

A kultúra körülményei között minden organikus szükséglet kielégítése közvetett, bonyolult módon, kerülő úton történik. Az emberi kultúrának ez a nagy eszközjellege lehetővé tette, hogy az ember a környezetén (fajspecifikus módon) úrrá legyen. Az elsődleges biológiai szükségletek komplex kulturális kielégítése új, másodlagos (származékos) imperatívuszokat kényszerít az emberre.
Nyilvánvaló az eszközök használata, amelyeket folyamatosan újítani kell, illetve a kooperáció, amely minden kulturális tevékenység feltétele.
Mivel a szoros együttműködés hierarchiával jár, konfliktusok alakulnak ki. A viselkedési szabályok ismerete, illetve ezek szankcionálása elengedhetetlen, hogy együttműködő csoportnak irányelvül szolgáljanak. A törvények, szankciók származásos imperatívuszok, amely minden szervezett csoport életében kényszerűen megjelennek.

A csoportok tagságát újítani kell, az anyagi javakat ki kell cserélni. A kulturális rendszerek minden emberi csoportban megtalálhatók, mint a kerülő úton végzett kulturális kielégítés által kikényszerített instrumentális szükségletekre adott válaszok.
Pl.: - Gazdaság: a termelés, elosztás, fogyasztás rendszerei
- Társadalmi ellenőrzés: szervezettség rendszerei
- Nevelés
- Politikai szervezet

Az emberi lények minden közösségben törvénytisztelő tagokká válnak, tisztában vannak a „törzsi” törvényekkel, hagyományos jogrendszerük szabályait követik (nevelési hatások, önérdek megfontolásai, ésszerű együttműködés, áldozatok és előnyök egyensúlya). Annak vizsgálata, hogy a szabályoknak való engedelmességet hogyan vésik az egyénbe élete során, milyen az intézményekbe szervezett életen belüli kölcsönösség. Ez képezi a primitív közösségek jogi rendszerei megfigyelését, elemzésének területét.

A nevelés mindig olyan szervezett csoportokon keresztül megy végbe, amelybe az egyén belekerül.

Az egyén helye a szervezett csoportokban
Minden kultúrában szükséges a szervezett gazdaság megléte.
1., Család: Olyan közösség, amely a kölcsönös kapcsolat, cselekedet, jog privilégiumok irányelvei szabályoznak, fűznek össze.
2., Faluközösség, városi önkormányzat, horda
3., Törzs: A kollektív védekezés és támadás közös kivitelezésére szerveződik.

A civilizáció előrehaladtával a jog, a nevelés és a gazdaság elkülönül az olyan szervezeti formáktól, mint a család, falu, korcsoport. Ezek a tevékenységek intézményesülnek, specializált hangsúlyt kapnak épületek formájában, mint pl. gyárak, bíróságok, iskolák. Primitívebb csoportoknál is vannak erre való törekvések, pl. varázslók, sámánok, fazekasok, pásztorok, kovácsok, stb. Ezek sokszor speciális jogokkal rendelkeznek, elkülönülten élnek, dolgoznak.

A szimbolizmus kulturális meghatározása
Szimbolizmus = a nyelv prototípusa.

A nyelv az emberi organizmusnak az a módosulása, ami lehetővé teszi a számára, hogy a fiziológiai hajtóerőket kulturális értékké alakítsa át.

Egy eszköz feltalálása, használata után feltételezhetjük a szimbolizmus megszületését.
Pl. a tűz felfedezése, a természettől készen kapott eszköz, mint a bot vagy kő használata. Az eszköz csak akkor válik valódi kulturális elemmé, ha kollektív használata állandósul, s ha a használatot hagyomány útján továbbadják.

A kultúra nem születhetett volna meg a társadalomszervezet, valamiféle eleme nélkül.
A kooperáció olyasféle műveletek végzése során született meg, mint amilyen a tűz meggyújtása és ébrentartása, a tűz hasznosítása élelemkészítés során.

A beépítés és az átadás még egy elemet magában foglal: a érték elismerését.
Az érték elismerése = Egy vágy kielégítésének késleltetett és közvetett mechanizmusa emocionális válasz tárgyává válik.

A szimbolizáció bármely és mindegyik testi szükséglet első késleltetett és közvetett kielégítésével született meg.
Az éhség és a nemi vágy, a személyes kényelem és biztonság óhaja egy tárgyra vagy egy folyamatra irányult, erre vivődött át, mely tárgy vagy folyamat testi szükséglet kielégítését célzó közvetett eszköz volt.
↓
A fiziológiai késztetésnek ez a másodlagos valóságra való átvitele másodlagos valóságra való átvitele másodlagos jellegű.
A jelek gesztusok, hangok bármelyike szimbolikus jellegű. A szimbolizációnak pontosnak és hatásosnak kell lennie, hogy a kommunikáció maradandó legyen.

Az egyéni adalék és a csoporttevékenység az ismeretek és a hiedelmek esetében
Minden csoport tagjának képeseknek kell lenniük a csoporttársakkal való kommunikációra.
Primitív közösségekben a nyelv kizárólag gyakorlati célokra alkalmazott. A valódi tapasztalatokon és logikus érvelésen alapuló, verbális állításokban megtestesülő emberi tudás elvei még a legalacsonyabb szinten álló primitív népeknél is megtalálhatók.
A tudás minden kulturális tevékenykedés velejárója.

Tudás = Tapasztalatok és elvek összessége, amelyek megnyilvánulnak a nyelvben, tevékenységben, technikákban, szervezett foglalatosságokban. A tudás a fejlődés minden fokán magába foglalja az együttműködés szabályainak és minden társadalmi kötelezettségnek és előjognak az ismeretét.

Az ébredő remények és feltámadó félelmek, szorongások bizonytalan légkörében az embernek szüksége van a stabilitásra, a sikerre és folyamatosságra. A vallás és a mágia kielégítik ezt a szükségletet.
Minden rituális viselkedés (pl. temetés, gyász, szertartás, áldozat, stb.) társadalmi jellegű.
A vallás struktúráját a rítus technikája és az elemi etika szabályai és előírásai alkotják, ezek megszabják az egyén alárendelését a csoport jólétének.

Összefoglalás és végkövetkeztetések
Antropológiai terepmunka és az összehasonlító kultúraelmélet funkcionális megközelítése igazolja, hogy minden egyes lépést tanulmányoznunk kell, egymással párhuzamosan és koordinálva az egyént és a csoportot, illetve viszonyukat.

Funkcionalizmus = Egyéni szükségletek származékos kulturális szükségletekké és imperatívuszokká való átalakításának elmélete.

A társadalom a kondicionáló apparátus kollektív alkalmazásával az egyént kulturális személyiséggé formálja.
Fiziológiai szükségletével, pszichikai folyamataival az egyén minden hagyomány, tevékenység, szervezett viselkedés végső forrása és célja.

Társadalom = Differenciálódott csoportok koordinált együttese.
A társadalomszervezetet intézményekre, azon emberek bizonyos csoportjaira bontva kell elemezni, akiket irányelvek egyesítenek, viselkedési szabályokat követnek, együttműködnek a környezet egy behatárolt részén, s bizonyos szükségletek kielégítésén dolgozik.
↓
Intézmény funkciója
Az intézmény hozzájárul egyrészt a közösség, másrészt az egyes ember származékos és alapvető szükségleteinek kielégítéséhez. A család nélkülözhetetlen a társadalom számára.
↓
A társadalmat tagokkal látja el, azokat felneveli és megóvja őket életük korai szakaszán.
De tekintettel kell lenni az egyedekre, saját érzéseikre, működésükre. A lokális csoport egy felosztott terület közös használatának a szervezete, a kollektív védekezés eszköze, elsődleges munkamegosztás közege.
A társadalom részeként, nélkülözhetetlen szerveként működik, de az előnyöket az egyedek egyénileg is élvezik.

Az egyénnek a csoportban játszott szerepét és tagságát a pszichikum, a nevelés, a közös tevékenységek mindegyikéből származó fiziológiai előnyök szemszögéből kell megállapítani.

A törzs és az állam közös politikát valósít meg (háborúban, békében, kereskedelemben). De a törzs vagy állam léte az állampolgárság minőségén múlik, amely az egyénnek a csoport életében való részvételéből származó előnyökből és ahhoz való hozzájárulásaiból adódik.

A funkcionalisták a terepmunka során és az elméletben is megkövetelik, hogy olyan kollektív adottságok és kialakított diszpozíciók í8pl. ízlés, ügyesség, elvek, tantételek, értékek, elvek) mind az egyén, mind a csoport viszonylatában megállapítást nyerjenek.

Csak akkor érthetjük meg a mentális attitűd vagy testi ügyesség okait, ha utalunk az egyén veleszületett organikus organikus tulajdonságaira, illetve azokra a kulturális hatásokra, amelyek azt alakítják. A biológiai szükségletek kulturális imperatívuszokká, kielégítési módokká alakulnak.

Az egyedi organizmusból kiindulva eljutunk az instrumentális és integratív imperatívuszokhoz.
↓
Ezeknek minden kultúrában a szervezett tevékenység típusai felelnek meg, mint pl. gazdaság, nevelés, politikai szervezet, jogrendszer, szervezett vallás és mágia és a művészi és rekreációs tevékenység.
↓
- Az integratív tevékenységek mindegyikét csoport végzi (család, nemzetség, kongregáció)
- Az irányelvet dogma, mitológia, szakrális történelem szolgáltatja
- Minden rítus liturgikus apparátussal jár
- A kultúra integratív aspektusai intézményekben (pl. vallásos, mágikus, művészeti, ceremoniális, rekreációs) fejtik ki hatásukat
Intézmények pl. egyház, kongregáció, totemisztikus nemzetség, mágikus vagy sámánisztikus testületek, sportcsapatok, zenészek, táncosok, színészek, stb.

Mind a társadalomelméletekben, mind a kulturális élet valóságaiban az egyén a kiindulópont és a végcél.
A társadalom és alkotórészei a verbális, szimbolikus hagyomány hordozói.
A végső alakító erő a kreatív inspiráció, az impulzus és invenció, ami az egyéntől jön.
A kultúra csak akkor marad ép és fejlődőképes, ha fenntartható az egyensúly az egyéni érdek és a társadalmi ellenőrzés között. → Ha ez az egyensúly felbomlik, anarchiához vagy diktatúrához vezet.