BOAS, Franz

Tarr Dániel
Franz Boas
- Franz Boas -

Word formátumban [« word ]
Boas , Franz szül. 1858. Júl. 9. MindenVesztfália, Poroszország megh. 1942. Dec. 22. New York

XX. század eleji német származású amerikai antropológus, a XX. Században uralkodóvá vált relativista, kultúra-centrikus antropológiai iskola megalapítója. 1899 és 1942 között a New York-i Columbia Egyetemen oktatott, és létrehozta az Egyesült Államok egyik legkiválóbb antropológiai tanszékét. Boas az észak-amerikai indián kultúrák és nyelvek szakembere volt, emellett egy egész szakma lelke, és az amerikai antropológiát fejlesztő tudósok, köztük Ruth Benedict, Margareth Mead, Melville Herskovits és Edward Sapir tanító-mestere.

Boas egy kereskedő fia volt. Gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért ideje jó részét olvasással töltötte. Szülei szabadgondolkodó liberálisok voltak, akik kitartottak az 1848-as forradalmak eszményei mellet. Bár zsidó családban született, németek nevelték. Ötéves korától érdekelték a természettudományok - a növénytan, a földrajz, az állattan, a geológia és a csillagászat. A mindeni gimnáziumi évek alatt kezdte élénken foglalkoztatni a kultúrtörténet. Változatos érdeklődésének megfelelő tárgyakat hallgatott Heidelbergben, Bonnban és Kielben. Kielben doktorált fizikából és földrajzból 1881-ben.
Egy év katonaság után Boas Berlinben folytatta tanulmányait, majd 1883-tól egy évet a Baffin-szigeten töltött egy tudományos expedíció tagjaként. Mivel ez idő tájt már főleg a különféle emberi kultúrák foglalkoztatták, 1904-ben a berlini néprajzi múzeumban és a Berlini Egyetem földrajzi tanszékén vállalt munkát. 1886-ban a kwakiutlokat és Brit Kolumbia más törzseit kereste fel. E népek életét tanulmányozta egész életén keresztül. Mikor hazafelé tartott ezután, úgy döntött New Yorkban marad, és a Science című folyóiratnál helyezkedett el mint szerkesztő.
1889-ben kapta első tanári állását az újonnan alapított Clark Egyetemen Worchesterben (Massachusetts). Ezután némi időt töltött Chicagóban, ahol az 1893-as Kolumbusz-kiállítás antropológiai bemutatóinak előkészítésében segédkezett, és a Field Természetrajzi Múzeumban dolgozott. 1896-ban a fizikai antropológia előadója lett. 1899-ben pedig az antropológia professzora a Columbia Egyetemen. 1896-tól 1905-ig az antropológia kurátora a New York-I Természetrajzi Múzeumban. E minőségben rendezte sajtó alá azokat a beszámolókat, melyeket a Szibéria és Észak-Amerika őslakóinak kapcsolatát vizsgáló Jesup-féle észak-csendes-óceáni expedíció adott közre.
Amerikai tartózkodásának kezdetétől fogva ötletekben gazdag és bámulatosan termékeny tudományos tevékenységet fejtett ki. Egyaránt hozzájárult a statisztikai fizikai antropológia, a leíró és elméleti nyelvtudomány, valamint az indián néprajz fejlődéséhez. Több fontos tanulmányt publikált például a folklór és a művészet témakörében. Kutatási eredményei már önmagukban is az antropológia történetének kiemelkedő alakjává tették volna, ám Boas tanárként is óriási hatással volt korára. A századfordulóra Boas az amerikai antropológia vezéralakja lett. 1906-ban, 48 éves korában olyan emlékkönyvvel ajándékozták meg, amilyet rendszerint nyugdíj előtt álló tudósok kapnak a kollegáiktól. A rákövetkező 36 évben Boas munkakedve nem csökkent, tekintélyét és befolyását megőrizte. Megalapította az International Journal of American Linguistics c. folyóiratot, egyike volt az Amerikai Antropológiai Társaság alapító tagjainak, és 1931-ben az Amerikai Egyesület a Tudományos Haladásért elnökévé választották.
1911-ben Boas kiadta a The Mind of Primitive Man című művét, mely a kultúráról és a rasszokról tartott előadásainak anyagából készült. E könyvből a huszas években gyakran idéztek azok, akik szembehelyezkedtek az állítólagos faji különbségekre alapozott új amerikai bevándorlási korlátozásokkal. Az 1930-as években, Németországban a nácik elégetik könyvét és érvénytelenítik Boas doktorátusát, amelyet 1931-ben a Kieli Egyetem ünnepélyesen megerősített. Boas így 1937-ben átdolgozta és kibővítette a kötetet. További fontos munkái még a The Growth of Children (1896), Primitive Art (1927) Anthropology and Modern Life (1928) és a Race, Language and Culture (1940).

Boas munkásságának forradalmi jelentőségét csak akkor érthetjük meg igazán, ha szemügyre vesszük az emberről alkotott különféle antropológiai vélekedéseket. Az antropológusok - a legkülönböző korokban - egyformán meg voltak győződve arról, hogy az emberiség egyetlen fajból áll. Boas kortársai azonban korántsem mind hittek abban, hogy a különböző rasszokban egyformán jelen van a képesség a kultúra formáinak kifejlesztésére. Részben Boas hatásának köszönhető, hogy ma már szinte egyetemesen elfogadjuk azt a tételt, mely szerint minden olyan, magát fenntartó népességben, amelynek létszáma elegendő ahhoz, hogy az egyéni különbözőségek megfelelő eloszlásban képviselve legyenek, jelen van a képesség a kulturális formák létrehozására. Ma már általánosan elismerjük azt is, hogy a megvalósulás különbségei inkább a történeti-, kulturális-tényezőknek tulajdoníthatók, nem a genetikai tényezőknek.
Természetesen e közös kereten belül számos elképzelés létezik a tulajdonképpeni kulturális teljesítmények megítélésében. Az evolucionista antropológusok azt állítják, hogy néhány nép a “kultúra” magasabb fokára jutott, és így - legalábbis időlegesen - maga mögött hagyta a többit. Meggyőződésük szerint a ‘civilizált’ és ‘primitív’ népek közötti különbségek környezeti, kulturális és történeti különbségekből fakadnak. A kultúra-relativista antropológusok ezzel szemben azt állítják, hogy az evolúcionista felfogás etnocentrikus, azaz ama emberi hajlamból fakad, hogy a magáétól eltérő csoportokat alsóbbrendűnek tekintse. A relativisták úgy vélik, valamennyi fennmaradt népcsoport egyaránt fejlett, csak épp más-más módon. Franz Boas is ezt az utóbbi nézetet vallotta. Hogy álláspontját sikerült uralkodóvá tennie, annál is inkább nagy teljesítmény, mert a XIX. század utolsó harmadában a brit és amerikai antropológusok nem különösen hajlottak e nézet elfogadására.

A Boas által kifejlesztett elméletet kulturális diffuzionizmusnak nevezzük. A diffuzionizmus alapja, hogy a kialakult kulturális jelenségek vizsgálatán keresztül minnél tágabb “kulturális zónákat” különítsen el, s a felállított kulturális komplexumok kölcsönhatásait vizsgálja. Arra törekszik, hogy a kulturális tények eloszlásából és más-más kultúrákban való megjelenéséből ‘történelmi sávokat’ vonatkoztasson el. Egy-egy elkülönült kulturális vonás vagy elem megjelnése egy attól idegen kultúrában egy hajdani - történelmi - kapcsolat bizonyítéka. Egy két idegen kultúrában megjelenő, adott kulturális jelenség pusztán formai hasonlósága elegendő bizonyíték arra, hogy a két kultúra valamikor kapcsolatban állt a múltban. Ez négy premisszát foglal magában: 1) A történelem mint folyamat nem más, mint cserék és átvételek - azaz kulturális egymásrahatások - végnélküli folyamata. 2) A kulturális egymásrahatásokban résztvevő alanyok (a primitívek) gyenge értelmi-innovációs képességekkel bírnak, ezért egymástól veszik át az “ősi elemeket”. 3) Vannak “ősi elemek”, vagyis “őskultúrák”, melyek a kulturális interakció alapját képezik. 4) Nem csak egy “őskultúra” van, hanem több. Kell hogy legyen egy minimális eredeti sokféleség, mert egyébként megszűnik a diffúzió folyamatához szükséges dinamizmus. He minden őskultúra egyforma lett volna, a történelemben nem volnának meg az emberiség fejlődéséhez alapot adó eltérések.
A boasi diffuzionizmus az evolucionista elméletekben gyökerezik és számos elemében osztozik vele, különösen a primitívek gyenge invenciós képességének előítéletében. Ezen kívül - az evolúcionistákhoz hasonlóan - ő is hitt a fejlődés, mint az egyszerűből a bonyolultba való átmenet fogalmában. Továbbá a kultúrát ő is elszigetelhető vonások vagy tárgyak működéseként definiálja. Azonban határozottan tagadja és cáfolja az evolucionista-finalista álláspontot, mely szerint a kulturális stádiumok egy célszerű fejlődésbe illeszkednek. Elméletét a XIX. század második felének német történetföldrajzi munkáira, elsősorban A. Bastian és F. Ratzel életműveire alapozza [Tylor 1988:251].
Boas elmélete a kulturális formák mögött végtelen sokszínűsége mögött rejtőző invariánsokon vagy őselemeken alapszik. Az emberi folyamatokat ezek az invariánsok strukturálják. Természettudósként eredetileg azt feltételezte, hogy létezniük kell egyetemes törvényeknek, amelyek megvilágítanák, miként alakították ki a különböző népek sajátos életformájukat. (Végül azonban arra jutott, hogy a probléma túlságosan összetett, semhogy bármiféle általános megoldást lehetne találni rá.) Az evolucionistákat nem lineáris, progresszív elméletük, hanem kulturális komparatista módszerük miatt támadta. Számára az “ősgondolatok” közötti kapcsolat volt a lényegi kérdés, nem az erre épülő kulturális rendszerek hierarchikus összevetése. Arra kereste a választ, hogy a kutlúrák egyszerre véletlenszerű és sajátságos földrajzi-történelmi útjaiból milyen módon következik az egyedi kultúrákat jellemző változatosság és megfoghatatlan egyediség.

A probléma tehát az ‘ősi kulturális magvak’ megvilágítását lehetővé tevő szigorú módszer kidolgozása volt. Eszk özt kellett találni a variáció és struktúra megkülönböztetéséhez, elfogadva eközben, hogy valamennyi megfigyelhető kultúra cserekapcsolatok és diffúzió eredménye és - Boas felfogása szerint - figyelembe venni, hogy hogy a kulturális elemek egymagukban terjednek. (Későbbi tanítványai, Kroeber és Wissler ezzel szemben azt állították, hogy a kulturális vonások tömbökben vagy kötegekben terjednek.) Ilyen feltételek mellett kell tehát a kapcsolatok egymásra következő rétegeit letisztogatni, és eltávolítani mindazt, amit diffúzió útján szívtak magukba, hogy végül felfedezzük a nem változó “kemény magot”.
Boas felfogása megkívánja az antropológustól, hogy képes legyen a népek történetére kiható összes tényező megértésére. Így ahhoz, hogy valaki kijelenthesse, a kulturális eltérések nem biológiai különbségek eredményei, jártasnak kell lennie a biológia tudományában; ahhoz pedig, hogy lássa az ember és környezete kölcsönös viszonyát, az antropológusnak tisztában kell lennie olyan dolgokkal, mint a migráció, a táplálkozás, a gyermeknevelési szokások és a betegségek, stb., valamint a népek és kulturáik mozgásai és kölcsönhatásai. Az antropológia ily módon holisztikussá és eklektikussá válik, kapcsolatot tart fenn minden olyan tudományággal, amely megvilágíthat egy adott problémát. Úgy tartotta, hogy a kultúra oksági törvényeit felfedezni, nem pedig feltételezni kell.
Boas elméleti fejtegetéseiben a kulturális invariánsok és a történelmi variabilitás közötti megoldhatatlan kapcsolatot próbálta megoldani. Az állandó forma és a változó kulturális értelem kapcsolatának bűvkörében élt. A ‘Népek, Nyelvek, Kultúrák’ című munkájában kifejti, hogy “a kulturális forma (design) elsődleges, a gondolat másodlagos és semmi köze a forma történeti fejlődéséhez.” [1940:555] Mégis ezt a kapcsolatot boncolgatja műveiben. Megpróbálja megvilágítani a kulturális jelenségek formája, funkciója és értelme közti összefuggéseket. A számos elemzésből fakadó következtetése az, hogy a kapcsolat nem egyértelmű és így nem lehet bármiféle általános megoldást találni rá - a kultúrák cseppfolyós, laza és kevéssé integrált egységek. Az egyetlen kapcsolat, melyet megnevez az ‘intézményesedés’; vagyis a nyelvhasználaton alapuló interakció, amikor a formáról az értelemre tevődik át a hangsúly. Egy másik kapcsolat, melyet vizsgál a ‘belenevelődés’ vagy inkulturáció; vagyis a forma szociális továbbadásának jelensége. Szerinte elsősorban ez biztosítja a kultúra koherens és viszonylagos integrált jellegének érvényre jutását.

Boas módszertana eszköz a kulturális vonások közti kapcsolat feltérképezéséhez. Nyitott a kulturalista megközelítések iránt, hisz egy-egy kulturális jelenség státusát annak a - formális, funkcionális vagy szemantikai - nézőpontnak a függvényében szemléli, ahonnan vesszük. Számára az antropológia holisztikussá és eklektikussá kell hogy váljon, azaz kapcsolatot kell kialakítania minden olyan tudományággal, amely megvilágíthat egy adott problémát. Tisztában van a valóság kiragadott szintjeit egyesítő változékony kapcsolattal és a nézőpontbeli különbségek adta újszerű magyarázatok valóság értékével. Így azonban saját módszerének válik áldozatává, hiszen a relativizmus és aspektualizmus módszertani érvényesítése az általános következtetéseket - a kulturális és pszichológiai univerzáliák felállítását - teszi lehetetlenné. Saját módszeréből fakadóan Boasnak le kell mondania az antropológia céljáról. Nem meglepő tehát, ha végül oda érkezik el, hogy a ‘Népek, Nyelvek, Kultúrák’ című munkája végén kijelenti, hogy az antropológus által tanulmányozott jelenségek “annyira egyediek, annyira ki vannak téve a külső véletleneknek, hogy törvények semmiféle együttese nem magyarázhatja őket.” [1940:275]
Boas módszertani szigorúsága jó alapot szolgáltatott a diffuzionista megközelítés szerves tartozékainak és korlátainak felfedésére. Megközelítése teljes egészében az empírikus hasonlóságok tanulmányozásán alapszik. Ez a javasolt módszer lehetetlenné teszi, hogy az álatala felvetett ‘őskultúrákat’ valaha is felderítsék. Ha izolálva vizsgáljuk egy kultúrális jegynek a formáját vagy funkcióját anélkül, hogy szigorúan tartanánk magunkat valamely nézőponthoz, nem tudunk diszciplínát felállítani, hogy megkülönböztessük a homológ és analóg jelenségeket. Továbbá kizárjuk az elemzésből valamely kultúrális jelenség formájának és funkciójának viszonyát, melytől a kérdéses elem annyira sajátságossá válik, hogy nem találunk vele azonosat. Ezért van, hogy Boas követői, bér nem hagyták el az empirizmus talaját, inkább a kulturális jegyek együtteseinek tanulmányozását választották, semmint az elszigetelt kulturális atomokét. Mint azt kulturalista diffuzionista tanítványa, Kroeber is kifejti, a kulturális jegyek többé-kevésbé nagy tömegben, együtt közlekednek, és egyáltalán nem elszigetelt elemekként.

A felsorolt jegyek alapján a diffuzionizmus vagy a hasonlóságok óceánjába vagy az egyéni sajátosságok tengerébe fúl. Vagy minden kulturális elem elterjedhet és minden kombinálható, amit a legtöbb diffuzionista nem fogad el, Boas pedig - aki hangsúlyozza a vizsgált jegy és a befogadó kultúra kompatibilitásának fontosságát - egyáltalán nem. Ez azt jelenti hogy a kultúra valamiképpen rendszer, hiszen nem olvaszt magába akármit; azaz egy kultúra elemeit valamilyen rend törvényei működtetik. Vagy azt kell elfogadnunk, hogy az elemeket csupán a történelmi véletlen kormányozza, ekkor pedig a kultúra fogalma illuzórikus. Ez utóbbi esetben a diffuzionizmus egyfajta céltalan evolucionista, kultúra nélküli pánhistorizmusba torkollik, melynek se stádiumai nincsenek, se valamilyen meghatározott iránya. Ha pedig meg akarja őrizni a kultúra eszméjét, akkor az elemek közti átadás lehetőségének feltétel-vizsgálatát jelentheti csak, melynek következtében történelmi téren sekélyesedik el. Le kell mondania a történelmi törvények felderítésére irányuló mindenfajta szándékkal, s így - saját értelmének felszámolásával - elméletkiegészítőkévé vagy magyarázó segédmechanizmussá valik olyan jelenségek vizsgálatánál, ahol kevés a histográfiai anyag.
Ennek ellen ére Franz Boas tanulmányai az antropológia klasszikus irodalmának részévé váltak. Ő dolgozta ki tudományos módszertan antropológiai felhasználását. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy egy adott kultúrát az összes lehetséges szempont alapján kell elemezni, beleértve annak vallását, művészetét, történelmét és nyelvét, csakúgy mint az adott nép fizikai jellemzőit. Ezzel a tényleges kulturális antropológia megalapítója. Legfontosabb megállapítása, hogy egyetlen igazán homogén, tiszta rassz sem létezik, és egyetlen rassz sem felsőbrendű a másiknál.
Bibliográfia
Goldschmidt, Walter R. (ed.) - The Anthropology of Franz Boas - Essays on on the Centennial of His Birth . [1959]
Helm, June (ed.) - Pioneers of American Anthropology - The Uses of Biography . [1966]
Herskovits, Melville J. - Franz Boas: The Science of Man in the Making . [1953]
Kardiner, Abram & Preble, Edward - The Studied Man . [1961]
Stocking, George W. - Race, Culture and Evolution . [1968]
Boas, Franz - Népek, Nyelvek, Kultúrák . [1975]
Felhasznált Irodalom
Descola-Lenclud-Severi-Taylor - A kulturális antropológia eszméi . [Sz ázadvég, 1994 ]
Encyclopedia Hungarica . [Magyar Világ Kiadó, Budapest 1995]

MALINOWSKI, Bronislaw

BRONISLAW MALINOWSKI (1884-1942)

Élete és munkássága:
- Malinowski a nagy terepkutatók egyike
- Naplóját halála után adták ki
- Krakkóban született és nevelkedett művelt nemesi családban. Apja egyetmi professzor volt, ismert szláv filozófus
- 1908-ban a krakkói egyetemen matematikából és természettudományokból doktorált
- Érdeklődött a néplélektan iránt, Wundt munkáit olvasta
- Akkoriban Anglia volt az antropológia központja, ezért Malinowski 1910-ben Londonban folytatta tanulmányait, 1916-ban a természettudományok doktora címet szerezte meg

Művei:

- A család az ausztrál őslakók között (1913)
- A mailu pápuák (1915)
- Az emberi házasság története (2 finn társadalomtudóssal együtt)
- Első angolul publikált könyve: gazdasági antropológiáról

1914-ben terepmunkát végzett Új-Guineában. Több hónapot töltött a mailuknál. Majd a Trobriand-szigeten maradt. Az I. világháború kitörésekor a szigeten tartózkodott, ottlétét engedélyezték, így még 2 évig végezte a terepmunkát. Sok munkája ebből az időből származik:
- A Nyugati Pacifikum arogautái (1922)
- Bűn és büntetés a primitív társadalomban (1926)
- A vademberek nemi élete (1929)
- Koralkertek és mágiájuk (1935)
1918-ban visszatért Ausztráliába, kis ideig Melbourne-ben élt, ahol elvette Elise Massaut, az egyetem kémiaprofesszorának lányát. Európába visszatérve tüdőbaja kiújult, ezért 1 évet Tenerifén töltött. 1921-ben kezdett el tanítani a Londoni Egyetem szociológia szakán. - 1924-ben a szociálantropológia docense, 1927-ben az antropológia professzora lett. Hatására a terepmunka mércéje magasabbra került. Sokat utazott külföldön, előadásokat tartott Genfben, Bécsben, Rómában, Oslóban, a nyarakat pedig Dél-Tirolban töltötte. 1926-ban Amerikában a Kaliforniai Egyetemen tartott előadást, de közben meglátogatta a pueblo indiánokat is. Ezután még kétszer visszahívták az egyetemre, ahol végül DSc címet szerzett. Élete utolsó éveit beárnyékolta felesége betegsége (aki 1935-ben meghalt), valamint saját egészségi állapota, ami soha nem volt igazán jó.
A II. világháború kitörése előtt Amerikába ment gyógykezelésre, majd ott is maradt. 1940-ben vendégprofesszor lett a Yale Egyetemen. Másodszor is megházasodott, egy művészt vett el, Valetta Swant. Nyáron az Oaxaca állambeli zapoték indián parasztok piacozási rendszereit tanulmányozta. 1942-ben nyilvános rendes egyetemi tanárrá nevezték ki a Yale egyetemen, egy ilyen előadás közben hunyt el.


Malinowski minden idők legnagyobb terepkutatója volt.
Az általa felállított terepmunka eszmény jóval túlmegy Boas-én. Malinowski megtanulta a trobriandiak nyelvét, közöttük élt és adatait az ő nyelvükön jegyezte fel. Malinowski az antropológia funkcionalizmus egyik megalapítója (másik Radcliffe Brown). Funkcionalizmusa biológiai és pszichológiai irányultságú. A funkcionalizmust úgy értelmezte, mint az egyéni szükségletek átalakulását másodlagos társadalmi szükségletekké.

Malinowski funkcionalizmusa azon alapul, amit az ember hét alapvető szükségletének tekint:
- táplálkozás
- reprodukció
- testi kényelem
- biztonság
- pihenés
- mozgás
- növekedés
↓
Minden társadalmi intézmény egy szükségletet elégít ki, akárcsak minden kulturális elem.
Malinowski a kultúrát eszköznek tekinti, amely az emberi lények szükségleteire ad választ a bármiféle adaptáció felett álló módon.
Malinowski egy speciális társadalmi jelenséget „intézménynek’ nevez.
↓
Egy cél érdekében egyesült és megszervezett emberek csoportja. Birtokukban van egy irányelv vagy magyarázat, valamint a technika, amellyel e célt el tudják érni, vagy legalábbis arra törekedni.

MALINOWSKI ÍRÁSA:
A csoport és az egyén a funkcionális elemzésben
Személyiség, szervezet, kultúra

Csoport = egyének gyülekezete
Ezért empirikus igazság, hogy a terepmunka és az elmélet, a megfigyelés és az elemzés sprán az „egyén”, a csoport és egymástól való kölcsönös függésük lesz a vezérmotívum, ami végigkíséri a kutatást.

Funkcionalista megközelítésmód: A kulturális jelenségek totalitását az ember és a társadalom elemzéséhez nélkülözhetetlen szükséges háttérnek tekinti.

A funkcionalizmus más szociobiológiai elméletektől az egyénről alkotott képében és fogalmában különbözik. A kutató a mentális folyamatoknak nem pusztán emocionális és intellektuális oldalaira figyel, hanem amellett érvel, hogy az embert teljes biológiai realitásában kell bevonnunk kulturális elemzésünkbe. A testi szükségleteket, a környezeti hatásokat és az azokra adott válaszokat egymás mellett kell tanulmányoznunk.

A terepkutató az embereket egy adott természeti és mesterséges környezet keretei között tevékenykedve figyeli meg, amely hatással van rájuk és amelyet egymással együttműködve átalakítanak.
A társadalmi kötődések hálózatát technikai, jogi, szokásbeli és erkölcsi irányelvek és kódok határozzák meg, amelynek az egyes egyének különbözőképp vannak alávetve és amelyek a csoportot egységes egésszé integrálják.

Mivel minden szabályt, minden törzsi hagyományt szavakkal fejeznek ki, a társadalomszervezet megértésének részét képezi a jelképrendszer és a nyelv.


Az individuális organizmus a kultúra körülményei között
Az emberi organizmus elsődleges, biológiai szükségletei nem elégítődnek ki természetes módon az emberi organizmus és a természeti környezet közvetlen kapcsolata révén. Nemcsak egyén függ a csoporttól, hanem a csoport és annak minden tagja függ az anyagi eszköztár fejlődésétől.

Az egyén alapvető szükségletei:
1., Táplálkozás (anyagcsere: élelem és oxigén ellátása, az étkezés egyéb körülményei
2., Szaporodás: testi és lelki vágyak kielégítése, fajfenntartás
3., Testi kényelem: hőmérséklet, hajlék (pihenés, alvás)
4., Biztonság: természeti jelenségek, ellenségek (ember, állat)
5., Relaxáció: nappali munka – éjszakai pihenés ritmusa, testgyakorlás, pihenési – tevékenységi periódusok váltakozása
6., Mozgás: izom- és idegrendszer rendszeres használata
7., Növekedés: Az emberi organizmus növekedése kulturálisan irányított és meghatározása a csecsemőkortól az érett korig újra és újra megtörténik.
↓
Ha ezek közül a szükségletek közül bármelyik kielégítetlen marad, az összhang ideiglenesen felbomlik. Ezek súlyosabb esetei betegséget is okozhatnak.
Az alapvető szükségletek, vágyak, ösztönök és emóciók formájában fejeződnek ki, amelyek arra késztetik az embert, hogy mindegyik szükségletet kielégítse.

Amikor azt vizsgáljuk, hogy a testi szükségleteket a kultúra körülményei között hogyan elégítik ki, a testi szükségletekre adott közvetlen válaszrendszereket találunk. Ezek teljes mértékben a csoporttól való függést jelentik. E kulturális válaszok során z emberek nemcsak egymással működnek együtt, hanem az előző generációktól öröklött javak (eredmények, találmányok, eszközök, elméletek) révén is.

A kultúra instrumentális imperatívuszai:
Az egyéni organizmus biológiai szükségleteit minden kultúrában ki kell elégíteni. Ezekre a szükségletekre kulturális válaszokat kapunk.
Táplálkozás → Élelmezés
Szaporodás → Házasság, család
Testi kényelem → Hajlék, öltözet
Biztonság → Oltalom és védelem
Relaxáció → Játékrendszerek, éjszakai nyugalom
Mozgás → Tevékenységek, kommunikációs rendszerek
Növekedés → Neveltetés és tanulás

A kultúra egy instrumentális realitás, amely az ember számára lehetővé teszi, hogy kielégítse biológiai szükségleteit, mégpedig együttműködés révén, egy átalakított és igényeihez igazított környezetben. Az emberi szervezet e folyamat során módosul, hozzáidomul a kultúra által nyújtott szituációhoz. Elengedhetetlennek tűnik a közösségi tevékenység konkrét csoportba – intézménybe – való szerveződése.

Intézmény = Az emberi tevékenységek különböző csoportokba szerveződése.
- univerzális forma, pl. család, nemzetség, törzs, korcsoport, társulás (klub, titkos társaság)
- foglalkozási csoport, pl. mesterség szerinti vagy gazdasági
- hierarchikus státus csoport, pl. egyház- rang- , gazdaság- vagy hatalom szerint

Az ilyen szervezett csoportokat, amelyek meghatározott célú tevékenységgel kapcsolatosak, és amelyeket különös vonatkozás egyesít arra a környezetre és anyagi apparátusra nézve, amely fölött hatalommal bírnak, intézményeknek nevezzük.

A kultúra körülményei között minden organikus szükséglet kielégítése közvetett, bonyolult módon, kerülő úton történik. Az emberi kultúrának ez a nagy eszközjellege lehetővé tette, hogy az ember a környezetén (fajspecifikus módon) úrrá legyen. Az elsődleges biológiai szükségletek komplex kulturális kielégítése új, másodlagos (származékos) imperatívuszokat kényszerít az emberre.
Nyilvánvaló az eszközök használata, amelyeket folyamatosan újítani kell, illetve a kooperáció, amely minden kulturális tevékenység feltétele.
Mivel a szoros együttműködés hierarchiával jár, konfliktusok alakulnak ki. A viselkedési szabályok ismerete, illetve ezek szankcionálása elengedhetetlen, hogy együttműködő csoportnak irányelvül szolgáljanak. A törvények, szankciók származásos imperatívuszok, amely minden szervezett csoport életében kényszerűen megjelennek.

A csoportok tagságát újítani kell, az anyagi javakat ki kell cserélni. A kulturális rendszerek minden emberi csoportban megtalálhatók, mint a kerülő úton végzett kulturális kielégítés által kikényszerített instrumentális szükségletekre adott válaszok.
Pl.: - Gazdaság: a termelés, elosztás, fogyasztás rendszerei
- Társadalmi ellenőrzés: szervezettség rendszerei
- Nevelés
- Politikai szervezet

Az emberi lények minden közösségben törvénytisztelő tagokká válnak, tisztában vannak a „törzsi” törvényekkel, hagyományos jogrendszerük szabályait követik (nevelési hatások, önérdek megfontolásai, ésszerű együttműködés, áldozatok és előnyök egyensúlya). Annak vizsgálata, hogy a szabályoknak való engedelmességet hogyan vésik az egyénbe élete során, milyen az intézményekbe szervezett életen belüli kölcsönösség. Ez képezi a primitív közösségek jogi rendszerei megfigyelését, elemzésének területét.

A nevelés mindig olyan szervezett csoportokon keresztül megy végbe, amelybe az egyén belekerül.

Az egyén helye a szervezett csoportokban
Minden kultúrában szükséges a szervezett gazdaság megléte.
1., Család: Olyan közösség, amely a kölcsönös kapcsolat, cselekedet, jog privilégiumok irányelvei szabályoznak, fűznek össze.
2., Faluközösség, városi önkormányzat, horda
3., Törzs: A kollektív védekezés és támadás közös kivitelezésére szerveződik.

A civilizáció előrehaladtával a jog, a nevelés és a gazdaság elkülönül az olyan szervezeti formáktól, mint a család, falu, korcsoport. Ezek a tevékenységek intézményesülnek, specializált hangsúlyt kapnak épületek formájában, mint pl. gyárak, bíróságok, iskolák. Primitívebb csoportoknál is vannak erre való törekvések, pl. varázslók, sámánok, fazekasok, pásztorok, kovácsok, stb. Ezek sokszor speciális jogokkal rendelkeznek, elkülönülten élnek, dolgoznak.

A szimbolizmus kulturális meghatározása
Szimbolizmus = a nyelv prototípusa.

A nyelv az emberi organizmusnak az a módosulása, ami lehetővé teszi a számára, hogy a fiziológiai hajtóerőket kulturális értékké alakítsa át.

Egy eszköz feltalálása, használata után feltételezhetjük a szimbolizmus megszületését.
Pl. a tűz felfedezése, a természettől készen kapott eszköz, mint a bot vagy kő használata. Az eszköz csak akkor válik valódi kulturális elemmé, ha kollektív használata állandósul, s ha a használatot hagyomány útján továbbadják.

A kultúra nem születhetett volna meg a társadalomszervezet, valamiféle eleme nélkül.
A kooperáció olyasféle műveletek végzése során született meg, mint amilyen a tűz meggyújtása és ébrentartása, a tűz hasznosítása élelemkészítés során.

A beépítés és az átadás még egy elemet magában foglal: a érték elismerését.
Az érték elismerése = Egy vágy kielégítésének késleltetett és közvetett mechanizmusa emocionális válasz tárgyává válik.

A szimbolizáció bármely és mindegyik testi szükséglet első késleltetett és közvetett kielégítésével született meg.
Az éhség és a nemi vágy, a személyes kényelem és biztonság óhaja egy tárgyra vagy egy folyamatra irányult, erre vivődött át, mely tárgy vagy folyamat testi szükséglet kielégítését célzó közvetett eszköz volt.
↓
A fiziológiai késztetésnek ez a másodlagos valóságra való átvitele másodlagos valóságra való átvitele másodlagos jellegű.
A jelek gesztusok, hangok bármelyike szimbolikus jellegű. A szimbolizációnak pontosnak és hatásosnak kell lennie, hogy a kommunikáció maradandó legyen.

Az egyéni adalék és a csoporttevékenység az ismeretek és a hiedelmek esetében
Minden csoport tagjának képeseknek kell lenniük a csoporttársakkal való kommunikációra.
Primitív közösségekben a nyelv kizárólag gyakorlati célokra alkalmazott. A valódi tapasztalatokon és logikus érvelésen alapuló, verbális állításokban megtestesülő emberi tudás elvei még a legalacsonyabb szinten álló primitív népeknél is megtalálhatók.
A tudás minden kulturális tevékenykedés velejárója.

Tudás = Tapasztalatok és elvek összessége, amelyek megnyilvánulnak a nyelvben, tevékenységben, technikákban, szervezett foglalatosságokban. A tudás a fejlődés minden fokán magába foglalja az együttműködés szabályainak és minden társadalmi kötelezettségnek és előjognak az ismeretét.

Az ébredő remények és feltámadó félelmek, szorongások bizonytalan légkörében az embernek szüksége van a stabilitásra, a sikerre és folyamatosságra. A vallás és a mágia kielégítik ezt a szükségletet.
Minden rituális viselkedés (pl. temetés, gyász, szertartás, áldozat, stb.) társadalmi jellegű.
A vallás struktúráját a rítus technikája és az elemi etika szabályai és előírásai alkotják, ezek megszabják az egyén alárendelését a csoport jólétének.

Összefoglalás és végkövetkeztetések
Antropológiai terepmunka és az összehasonlító kultúraelmélet funkcionális megközelítése igazolja, hogy minden egyes lépést tanulmányoznunk kell, egymással párhuzamosan és koordinálva az egyént és a csoportot, illetve viszonyukat.

Funkcionalizmus = Egyéni szükségletek származékos kulturális szükségletekké és imperatívuszokká való átalakításának elmélete.

A társadalom a kondicionáló apparátus kollektív alkalmazásával az egyént kulturális személyiséggé formálja.
Fiziológiai szükségletével, pszichikai folyamataival az egyén minden hagyomány, tevékenység, szervezett viselkedés végső forrása és célja.

Társadalom = Differenciálódott csoportok koordinált együttese.
A társadalomszervezetet intézményekre, azon emberek bizonyos csoportjaira bontva kell elemezni, akiket irányelvek egyesítenek, viselkedési szabályokat követnek, együttműködnek a környezet egy behatárolt részén, s bizonyos szükségletek kielégítésén dolgozik.
↓
Intézmény funkciója
Az intézmény hozzájárul egyrészt a közösség, másrészt az egyes ember származékos és alapvető szükségleteinek kielégítéséhez. A család nélkülözhetetlen a társadalom számára.
↓
A társadalmat tagokkal látja el, azokat felneveli és megóvja őket életük korai szakaszán.
De tekintettel kell lenni az egyedekre, saját érzéseikre, működésükre. A lokális csoport egy felosztott terület közös használatának a szervezete, a kollektív védekezés eszköze, elsődleges munkamegosztás közege.
A társadalom részeként, nélkülözhetetlen szerveként működik, de az előnyöket az egyedek egyénileg is élvezik.

Az egyénnek a csoportban játszott szerepét és tagságát a pszichikum, a nevelés, a közös tevékenységek mindegyikéből származó fiziológiai előnyök szemszögéből kell megállapítani.

A törzs és az állam közös politikát valósít meg (háborúban, békében, kereskedelemben). De a törzs vagy állam léte az állampolgárság minőségén múlik, amely az egyénnek a csoport életében való részvételéből származó előnyökből és ahhoz való hozzájárulásaiból adódik.

A funkcionalisták a terepmunka során és az elméletben is megkövetelik, hogy olyan kollektív adottságok és kialakított diszpozíciók í8pl. ízlés, ügyesség, elvek, tantételek, értékek, elvek) mind az egyén, mind a csoport viszonylatában megállapítást nyerjenek.

Csak akkor érthetjük meg a mentális attitűd vagy testi ügyesség okait, ha utalunk az egyén veleszületett organikus organikus tulajdonságaira, illetve azokra a kulturális hatásokra, amelyek azt alakítják. A biológiai szükségletek kulturális imperatívuszokká, kielégítési módokká alakulnak.

Az egyedi organizmusból kiindulva eljutunk az instrumentális és integratív imperatívuszokhoz.
↓
Ezeknek minden kultúrában a szervezett tevékenység típusai felelnek meg, mint pl. gazdaság, nevelés, politikai szervezet, jogrendszer, szervezett vallás és mágia és a művészi és rekreációs tevékenység.
↓
- Az integratív tevékenységek mindegyikét csoport végzi (család, nemzetség, kongregáció)
- Az irányelvet dogma, mitológia, szakrális történelem szolgáltatja
- Minden rítus liturgikus apparátussal jár
- A kultúra integratív aspektusai intézményekben (pl. vallásos, mágikus, művészeti, ceremoniális, rekreációs) fejtik ki hatásukat
Intézmények pl. egyház, kongregáció, totemisztikus nemzetség, mágikus vagy sámánisztikus testületek, sportcsapatok, zenészek, táncosok, színészek, stb.

Mind a társadalomelméletekben, mind a kulturális élet valóságaiban az egyén a kiindulópont és a végcél.
A társadalom és alkotórészei a verbális, szimbolikus hagyomány hordozói.
A végső alakító erő a kreatív inspiráció, az impulzus és invenció, ami az egyéntől jön.
A kultúra csak akkor marad ép és fejlődőképes, ha fenntartható az egyensúly az egyéni érdek és a társadalmi ellenőrzés között. → Ha ez az egyensúly felbomlik, anarchiához vagy diktatúrához vezet.

MEAD, Margaret

>>>

Margaret MEAD (1901-1978) Amerikai antropológus

A csendes-óceáni szigetvilág írástudatlan népének tanulmányozásával szerzett szakmai hírnevet. Könyvei ismeretterjesztő bestsellerek voltak, hozzájárultak a szexualitás tudományosabb és tágabb látókörű szemléletéhez. Rendkívül összetett személyiség volt, vezető alakja annak, hogy népszerű legyen az antropológia - ugyanis ismeretterjesztő és populáris irodalmat publikált ill. munkássága során nem csak a szakmának írt. Halála után kiadják személyes leveleit, melyeket a terepmunkáiról küldött illetve a naplóját, rendkívül érdekes empatikus ember.

MEAD Franz BOAS (1858-1942) legnevesebb tanítványa. BOAS az 1920-as évektől datált modern antropológia emblematikus figurája. A New York-i Columbia Egyetemen BOAS hozta létre az első amerikai antropológiai tanszéket.

Bár egyetlen antropológiai iskolához sem köthető MEAD munkássága, de ami leginkább hatott rá, az a klasszikus korszak (kulturális relativizmus), a pszichológiai kultúraelemzés.

Kulturális relativizmus => a modern antropológia Franz Boastól származó alapeszméje, mely szerint a kultúra megértése csak sokszínűségében, az egyes kultúrák megítélése pedig csak sajátos kontextusukban lehetséges.
A sajátunkétól idegen életmódot nem tekinthetjük alacsonyabb rendűnek. Minden kultúrát a saját fogalmi keretein belül kell megérteni, tudományosan félrevezető lenne, ha más kultúrákat a nyugati etnocentrikus osztályozás szerint fejlettségi szinteken keresztül ítélnénk meg.

Mindemellett a pszichonalitikus iskola, Freud munkássága is hat MEAD-re. Próbálja kimutatni a saját társadalmára vonatkozó problémákat a kamaszok, tinik körében, úgy, hogy a Samoan élő kamaszokat vizsgálja, s próbálja levonni a konklúziót, s megoldást találni, arra hogy az amerikai tinik életét miért hatja át a konfliktus.

MEAD több kutatással bebizonyította, hogy a gyermekek életminőségét és majdani felnőttlétüket is az határozza meg, hogy mit látnak, mit tanulnak a felnőttektől => a viselkedés a "beneveléstől" függ. (...) MEAD új-guineai etnográfiája egy olyan különálló és időtlen kultúrát mutat be, amely még érintetlen a külvilág hatásaitól. A reprezentációnak ez a módja jellemző vonása e korai időszaknak, amikor MEAD is elindult pályáján.

Foglalkoztatta a veleszületés vagy belenevelődés problémája.
Feminista antropológia - MEAD és R. Benedich munkásságához köthető. MEAD szerint a nő nem nőnek születik, hanem nővé válik.
A szocializációs folyamatban a kulturálisan megfelelő viselkedésmintákat sajátítjuk el - a felnőttekkel és a kortársakkal való kapcsolaton keresztül.
Ezolyan folyamat melyen keresztül a kulturát az egyik generáció a másiknak adja át.

Margaret Mead
1901 - 1978
Margaret Mead was born on December 16, 1901, at the West Park Hospital in Philadelphia. After attending many schools because of family travel, Margaret graduated and was sent to college at DePauw University, but shortly after transferred to Barnard College where she studied economics and sociology. Barnard was the place where Margaret became interested in Anthropology. This was the result of having an interesting instructor, Franz Boas, and his assistant, Ruth Benedict, who became her life-long friend.
Margaret then continued her studies as a graduate student. Through school, she had the opportunity to do some fieldwork in Samoa. In Samoa, she studied the Manu adolescent girls in relation to American female adolescents, and through ethnographic findings found that culture influences personality, not genetics. After she returned, her book Coming of Age in Samoa was published.
In December, 1931, Margaret traveled to New Guinea to study the Arapesh and later the Mudugumor and Tchambuli cultures. Here, her fieldwork consisted of studying sex roles in culture. Margaret found that in the Arapesh culture, both men and women were expected to be equal. This culture was found to be very simple as both genders actively raised the children. On the other hand, the Mudugmor culture was very fierce; both men and women were mean and aggressive. Often the children were left to fend for themselves and infants of the wrong sex were commonly cast into the river to die. This, in itself, was a very alarming experience for Margaret.
In the Tchambuli culture, Margaret found that the sex rolls are reversed. The women were brisk and hearty and the men were in charge of the household. These cultural differences were then published in another book, Sex and Temperament in Three Primitive Societies; Margaret participated in other fieldwork projects in Bali where she experienced even more cultural diversity.
She studied several cultures with opposite values of society and personal roles within one hundred miles of one another. She intended to disprove the current theory that the masculine and feminine roles were innate and unchangeable. She found that the masculine and feminine attributes were determined by the systematic effort from the parents, not the product of the sexually identifiable distinctions. She found differences in attitudes and identification of roles that crossed the sexual lines among the people of three different cultures in the Pacific.
Margaret died in 1978 having lived a much enriched life. Margaret Mead was a clear and forceful person who had a great impact on the world of psychology and anthropology.

Linkek:

http://www.loc.gov/exhibits/mead/

http://en.wikipedia.org/wiki/Margaret_Mead